Gondolatok hangszerszületésre:
Szólhat-e szépen, ami nem szép?
Egy jól megtervezett szerkezet törvényszerűen magában rejti a belső rendből fakadó szépséget.
Egy hangszer esetén nem csak a "szerkezet" szépsége, ami lenyűgöz, hanem az is, ahogy a maga anyagi valóságában kaput képez a hangok csodás világába.
A zongora, mely sokszor nem csak magányos hangszer, hanem teljes zenekarok hangzását bemutatni képes komplex rendszer - nem csoda, hogy a legösszetettebb, a legtöbb elemi részből harmóniába rendezett mérnöki csúcsteljesítmények egyike, mintegy méltó ellenpontjaként a vonós hangszerek már-már organikus tökéletességének.
Bennem, mint vizuálisan érintett zeneszerető emberben a zongora - mint egyszerre absztrakt és konkrét tárgy - egyenes analógiájaként jelenik meg, mintegy rímelve a zene kottába zárt rendszerének.
A mai, sorozatgyártott világunkban megnyugtató biztos pontként tekintek a hangszerkészítőkre, hangszerjavítókra - mint egy aranykor nemes hagyományait megőrző, folytató, titkait még ismerő és mívelő zárt társaságra, aki nélkül nem lehetne élő a zene.
