Amelyik kutya ugat, nem harap.
Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bátran lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást. Megfordítva: amelyik kutya harap, nem ugat - ez még nincs bebizonyítva, lehet, hogy ugat, csak nem hallani, mert tele van a szája.
(Karinthy Frigyestől)
Durcka
" Az elhaladó autók másodpercenként háromszor merevedtek pillanatképpé és bomlottak atomjaikra, mint a kacsa a Dunában, de ennek muszáj volt örülni, mert nem is lehetett másképp, éppen akkor, csak haladni korunkkal, venni a levegőt és nem megfulladni kivételesen.
Keresetlen szót nem is keresünk.
Behajolunk a fák közé, gyökeret eresztünk, ágakat növesztünk, tavasszal kirügyezünk, télen pedig kivágnak. Jelenleg egy halom aprófát imitálva lángolunk a fényben, és követjük szabadulási utasításainkat. "
(La Haine)
Gehring János
Valaha profi, ma már amatőr fotós.
Janna
"A világ olyan mint egy tükör, látod?Mosolyogsz, és a barátaid visszamosolyognak."
(Zen mondás)
Kékasszony
Ki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
(Besenyő Pista bácsitól)
Kinder
Esemény és/vagy helyszín. Így kezdődik,
ezt akarod hazavinni a dobozban.
Nem sokba telik, míg átrendeződik
a világ: már forma és szín, fény és árnyék
az, mi jobban érdekel.
Az, hogy hogyan éred el:
a fotó, mint ábra legyen érdekes;
hogy majd a néző, ki ízeket keres
a látványban, bátran csemegézzen.
Egy ravasz árnyékot sokáig nézzen,
ámultan élvezve a képi hatást.
Te közben szeretnél már valami mást:
"Ó, ha mernék olyat, édes Istenem -
egy jó portré, ha majd sikerül" - de nem,
odébb van az még, tán sosem lesz való.
Még szerencse, hogy vigasznak itt a szó:
ha kevés, mit tudtok te és a géped,
gyárts addig legalább szavakból képet…
Kisici
" Unalmas totem az oltárokon -
Az élet már fagyos és vértelen.
Nincsenek sztárok a csillagokon,
Mert az arcukra fagyott az értelem.
Én nem törôdöm semmivel, és mégis:
valahogy itt vagyok.
A létezés már félsiker,
és én nyomon vagyok, vagy
nyomot hagyok ?!
Minden eladó,
de minden elfogyott.
Az óra körbejárt, és a szavadon fogott "
( Európa Kiadó )
La Haine
"Ha megkérdezné a bíróság, valóban megszülettem-e, nem mernék rá megesküdni, mert én személy szerint nem emlékszem semmire. Ha van valami más élet a halál után, valószínüleg a halálomra sem fogok emlékezni. Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy nem lehetünk biztosak sem abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk." /Slawomir Mrozek/
Molnár Gábor
"A csoda a lét elemi gazdagságának felvillanása, amelyben a szükségszerűség felolvad"
...
"A segítség rendszeresen belülről érkezik, éspedig nem azt a külsőt kaptam meg, amit kívántam, hanem azt a belsőt, amire ténylegesen szükségem volt."
/Hamvas Béla/
Molnár István
"szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát."
/József Attila/
Piros
"Mert miképpen a fáról, azonképpen az emberről sem tudsz semmit, ha életét szétszakítod folyamatában, ha változásaira darabolod. A fa nem mag, nem vessző, hajlékony törzs, majd végül kiszáradt rönk. Nem kell részekre bontani ahhoz, hogy megismerd. A fa az az erő, amely lassan magába öleli az eget.
...
Isten a világra hoz, nagyra növeszt, aztán sorjában vágyakkal, megbánásokkal, örömökkel és szenvedésekkel, haragokkal és megbocsátásokkal ajándékoz meg, s végül magához szólít. De te eközben nem vagy sem az a bizonyos iskolás gyerek, sem az a hitvestárs, sem az az aggastyán. Hanem az vagy, aki beteljesedik. És ha fel tudod ismerni, hogy az olajfa törzséhez jól odanőtt szélrázta ág vagy, akkor az örökkévalóságot fogod ízlelni változásaidban. És körülötted minden örökkévalóvá lesz. Minden, a daloló forrás, amely enyhíteni tudta atyáid szomját, a szemek csillogása, amikor szerelmesed majd rád mosolyog, az éjszakák üdesége. Az idő nem homokóra, amelynek homokja lepereg, hanem arató ember, aki kévét köt."
Antoine de Saint-Exupéry: Citadella (részlet)
SzirGabor
A szem elidőz,
a tekintet simogat,
egy szín, egy árnyalat,
egy forma, egy mozdulat...
Történet nem kell hozzá,
abból van elég,
és amúgyis mindenkinek
a saját lelke adja hozzá a magáét :)
Csak örökítsünk,
ragadjuk meg a szépet,
a fotókból majd mindenki megvágja a maga filmjét...
Weinmaster
Mit ér, hogy itt vagyunk, ha nem tudjuk, hogy hol vagyunk?
- Annyit, hogy végül mégis itt vagyunk.
A célnál? Nem tudom. A cél, Szerápion,
sokszor maga az út, de csak ha nem
céltalan; s minden célból, ha valóban
cél volt, mindig új út vezet tovább.
Úton vagyunk. Azt hiszem, épp elég,
ha ennyit tudsz. A többi csak lidérc
és délibáb, Szerápion.
(Rónay György: Szerápion legendák)
2 comments:
QQQQrvajó - üdv a fedélzeten mester :))
igen jól sikerült! :)
bár én úgy vagyok vele, mint a könyvek filmes feldolgozása után- jó jó, de az eredeti! ;) (a moondance képeket láttam először)
Post a Comment